Home

Az apró szobában szinte teljes volt a csend, csak a kiberterminál hűtőventillátorainak zúgását lehetett hallani, minden mást kizártak a tökéletesen hangszigetelő falak. Kamui némán feküdt terminálja mellett. Halántékából a földön kígyózó adatkábel lógott ki, a túlsó végén a repedt csatlakozó arra utalt, estében túl hirtelen rántotta ki a terminálból. Nem lélegzett. A teste még meleg volt, elárulta, alig néhány perce lehetett halott.

Nagyjából 30 órája lépett be a kis szobába, s ült le a termináljához. Nem volt menő programozó, vagy komoly mérnök, egyszerű technikus volt csupán. Végtelenül elkötelezett a cége és hajáza iránt. Szorgalmas, hűséges, ideális bérrabszolga. Nem véletlen, hogy egyszerű technikusként saát irodája volt, hogy felettesei szinte minden fontosabb projektben számítottak a segítségére. Nem volt ez másképp most sem. A karácsonyi vásár rekord forgalma, az újjévre való felkészülés során szükséges megannyi feladat szokatlanul leterhelte a világ talán legfejlettebb épületfelügyeleti rendszerét. Azt a rendszert amit részben Kamui felügyelt.

Az úr és a szolga. Az operátor és a rendszer. Kamui egész életében arról ábrándozott történelmet írnak majd együtt. Figyelte az egyes rendszerek terhelését, kereste a feleslegesnek tűnő folyamatokat, hogy még több számítási kapacitást biztosítson az épületfelügyeleti rendszer számára. Az igazság szerint szükség is volt erre, hiszen a kereskedők, a marketingesek, és megannyi más alkalmazott igényelt a megszokottnál több számítási teljesítmény, így az épületfelügyeleti rendszer számára csak az ideális mennyiség 80%a jutott.

Ásított, elfelejtett kávét főzni, hogy hamarabb beérjen. Úgy döntött most is lemond erről a luxusról. Becsatlakozott. Látómezejét megannyi különös diagram töltötte be. Végigpillantott az ábrákon, s megtalálta az első áldozatát. Szerverek egy egész csoportja dolgozott alacsony kihasználtsággal, olyan showműsorok megosztásán dolgozva, amiket szinte senki sem nézett. A feladatokat átcsoportosítva talán felszabadíthat néhány gépet az épületfelügyeleti rendszer számára. Munkához látott.

82%, új áldozatot keresett, iskolai rendszerek? A szünetben?! 85% A már kevésbé látogatott virtuális valóság alapú játékokat kiszolgáló serverek környékén újabb áldozatra lelt 92%. Biztos volt benne, hogy ez is elegendő, még a rekord forgalom esetén is. Tudta, hogy nem fog lelassulni a liftek vezérlése, nem fog akadozni a vásárlókövetés és az arkológia minden vendége megkaphatja a neki járó személyre szabott karácsonyi ajánlatát.

Tudta, de azért nem volt elégedett. Kellett a 100%. Jogi osztály... Elég nekik jóval kevesebb kapacitás. Sőt, a mérnökök se kapjanak sokkal többet annál, amennyit kihasználnak! Megannyi döntést hozott, és szinte mindig túllépte a hatáskörét. Elfelejtette megkérdezni a feljebbvalóit, elfelejtette előre jelezni a változást. Baj sosem lett belőle, így dícséretre számított.

Az úr és a szolga, operátor és az Ő rendszere... Történelmet írnak egyszer.

93%, 94... 95... Kamui figyelte mennyi erőforrás áll a rendszer rendelkezésére. Nem tudta, mennyit is jelent a 100%, hogy fontos-e, csak azt tudta, el akarta érni, és túl akarta teljesíteni.

Kihagyta az ebédet, a vacsorát, a másnapi reggelit, és egy újjabb ebédet. Nem készült vacsorázni, csak a 100%ra készült. Kapjon meg mindent a rendszer ami ideális, és kapjon kicsit többet is.

Kamui hitte ez az ő munkája vágyott a sikerre, az eredményre, arra, hogy valamit elérjen a rendszerrel, s megfeledkezet azokról akik közben új gépeket is állítottak be, ugyanezen dolgoztak, úgy élte meg minden erőforrás amit a rendszer kap neki köszönhető.

Fáradt volt, tudta, hogy így hivatalosan nem szabadna tovább dolgoznia, de nem érdekelte. Nem érdekelte, mint az sem, hogy a fáradtságtól alíg bírt koncentrálni. Ilyenkor egy kicsit a feleségére gondolt, és arra, hogy mi is annak a sorsa aki nem felel meg a követelményeknek.

Anna is csak egyszer nyújtott 95%os teljesítményt. Csak egyszer, de az akkor nem volt elég. A következményeket pedig viselte, ahogy mindenki viselte volna akinek van egy kis becsülete. Hogy mi lesz a családdal, mi lesz Kamuival nem érdekelte. De legalább becsülettel halt meg.

Kamui többre vágyott ennél. Az úr és a szolga, operátor és az Ő rendszere... Történelmet írnak egyszer.

Órákon át keresett bármit, ami felesleges, hogy még több erőforrást szabadítson fel az épületfelügyeleti rendszer számára. S bár nem talált semmit a rendszer mégis jutalmazta az igyekezetét. 96%, 97 és 98... Valahol talált még szabad kapacitást a rendszer, vagy esetleg újabb gépeket sikerült rendszerbe állítani?

Megzavarták.

Egy aggódó nő lépett be az irodájába, és neki a vendégével kellett foglalkoznia a rendszere helyett. Bosszantotta, ha emberekkel kellett foglalkoznia, és bosszantotta, ha ezek az emberek ráadásul nők voltak, s fiatalok. Mióta a felesége hibázott, nem volt szerencséje a nőkkel. Nem árulta el idegességét, felállt, és fáradtan meghajolt.

- Konnichiwa Miu-sama!
- Konnichiwa Kamui-san! A rendszer nem érzékelte, hogy ön mikor hagyta el tegnap az irodáját, sőt ma sem érzékelte, mikor látogatta meg az ebédlőt vagy a mellékhelységet...
- Azért nem érzékelte, mert nem hagytam el a helységet.
- Itt pihent talán?
- Dolgoztam.
- Közel 30 órája?
- Közel 30 órája.
- Azt biztonsági okokból tiltja a szabályzat, Kamui-san.
- Sokan teszünk szabálytalan dolgokat is a cégért, Miu-sama
- A cég érdekei közé tartozik a biztonság is, Kamui-san
- Ezt figyelembe is veszem, Miu-Sama, ellenben az éhhalál elsősorban rám nézve veszélyes.
- Ha kórházba kerül...
- Akkor is, ha ma megoldom ezt a feladatot, holnap a hiányom nem veszélyeztet semmit.

A vita még eltartott pár percig, de Kamui végül újra munkához láthatott. Előtte azonban megivott egy üveg ásványvizet és megkóstolta a cég új energiaitalát. Ezt sem az ízéért sem fogja szeretni. Úgy döntött, hogy megnézi, milyen rendszereket is használ Miu-sama. Hátha ott is talál felszabadítható erőforrást. Hamar kiderítette, hogy Miu-sama munkaideje lejárt, és az otthona felé vette az irányt. Miu-sama az arkológián kívül lakott. Így pedig nem volt hozzá kapcsolódó felszabadítható erőforrás.

Hacsak nincsenek személyes kényelmükre rendelt rendszerek az arkológia területén. Villant Kamui eszébe a gondolat, és megnézte, akadhat-e ilyen rendszer, s ha igen, vajon akad-e más alkalmazott kényelmét szolgálló eszköz is, rengeteg erőforrást lehetne így felszabadítani. Keresett, kutakodott, s ha kellett más felhasználók jelszavait használva is próbált keresni ilyen rendszereket.

Megdöbbentette, milyen sokan nem értik meg, miért fontos bizonyos adataik védelme. Mert rendben van, az első háziállat nevét és az első tanár nevétkevés emberről mondanánk meg ismeretlenül, ellenben ha ismerjük őket, a legtöbb ilyen információ a közösségi oldalakban, blogokban, ilyen oldalakon található adatokat is gyűjtő archívumokban megtalálható.

Nevetett a dekásokon, ha egy kevésbé védett rendszerbe való bejutáshoz ennyi is elég, akkor érthetetlen volt, hogy miért kockáztatják egyesek az egészségüket a rendszert feltörve. Nyom marad? Kit érdekel... Pontosan tudja, ha egy rendszer fontos, akkor meg is védik, ha pedig nem fontos, nincs felesleges pénz a nyomozásra sem. Ő sem nézne utána, pontosan mi is történt.

Amit egy magához hasonló technikus, operátor megtanulhatott, azt ő szépen lassan megtanulta, volt amit a saját kárán, volt amit másokén. Jól képzelt, tapasztalt bérrabszolga volt, és mint ilyet meg is becsülték. Kiérdemelte a saját irodát, a bére már elég magas volt, hogy odafigyeljenek az indokolatlan túlórára is, szép karrier volt ez egy magafajtának.

Kamui többre vágyott ennél. Az úr és a szolga, operátor és az Ő rendszere... Történelmet írnak egyszer.

Lett bőven elég erőforrás, az egyes virtuális gépeket átpakolta a különböző serverek között, a felszabaduló erőforrások, pedig az épületfelügyeleti rendszer rendelkezésére álltak. Kamui ismerte a rendszert, legalábbis annyira amennyire egy egyszerű halandó ismerhette.

Az egyetlen egészet alkotó rendszer megannyi kisebb-nagyobb részletből állt, egy balul sikerült masterséges-intelligencia kísérletből megmentett kódot is beépítettek, s minden korábbinál több számítási kapacitás állt a rendszer rendelkezésére. Mármint 100%on.

Az újabb baleset elkerülése érdekében, a kód semmiképp sem szökhetett meg, milliónyi módon kötődött az épülethez, az itt lévő serverekhez, eszközökhöz. Az épületben viszont az utolsó telefon is úgy volt megtervezve, hogy szükség esetén együttműködjön a nagy egésszel, hogy az erőforrások átcsoportosíthatóak legyenek. Élt a lehetőséggel, és figyelte ahogy a rendszer "bekebelezi" a frisseb felszabadított erőforrásokat. 99%... 99.5... 99.9, majdnem 100.

Csodálatos volt, de idegen. Egy ekkora rendszert, ami ennyi független, de önmagát módosítani képes rendszerből állt, a saját tervezői sem érthettek meg. Tudták mire jó, voltak elméleteik arról, hogy hogyan működik, de a pontos működését átlátni, megjósolni ők sem tudták.

Kamui sem. Ő az egyszerű halandó szintjén "tökéletesen" értette a rendszert. De Kamui többre vágyott ennél. Az úr és a szolga, operátor és az Ő rendszere... Történelmet írnak egyszer.

Kamui nem csak ismerte a rendszert, de a maga módján szerette is. "Mint egy római, a kedvenc rabszolgáját." Belelátni a belsejébe nem akart. Nem is tudott. Bár milliószor olvasta el a hangyák, darazsak ezreit utánzó mesterséges intelligencia definícióját, mégsem volt minden részlettel tisztában.

Ha pedig a sokezer ágens nem pusztán 2-3 szabályt ismer, hanem többszáz, többezer szabály figyelembevételével hoz döntést, de közben módosítja a saját viselkedését, felépítését, a dolgok értékesléséhez használt adatait, ha az egyes ágensek emlékeznek, tanulnak, akkor lényegesen nehezebb megjósolni mit tesz majd a nagy egész.

De célokat adtak neki, odakötötték a házhoz, és tette a dolgát, működött a rendszer. S akadt pár gép ami ellenőrizte, s baj esetén lekapcsolta az áramellátását sok rendszernél.

Kamui elgondolkodott. Valóban szükség van a jól ismert rendszer ellenőrzésére? Utánanézett az adatoknak. Ahhoz, hogy a rendszer leállítást szükségesnek tartsa az ellenőrzés 30 "pontnyi" riasztás kell 1 óra alatt. Az eddig rekord 2. Újabb áldozat lebegett Kamui előtt.

Úgy vélte ismeri a rendszer védelmét. A behatoló agyának elégetése már nem tartozott a legjobb megoldások közé. Sokkal okosabb a cég iránti végtelen lojalitással, a rendszer szabályainak ismeretével megfertőzni a behatolót. Kamui ismerte az elméletet, s bár nem tudott róla, a saját kárán ismerte a gyakorlatot is.

Sok joga volt a rendszerben, de Kamui többre vágyott ennél. A riadó során maga is megtapasztalta mit tud a védelem. Azóta hű a rendszerhez. Ezért fontos neki a 100% vagy a 101%. Bárhányszor is dolgozik, kiszolgálva a rendszer igényeit, úrnak érzi magát, így is működik a kondicionálás. És persze álmodik: Az úr és a szolga, operátor és az Ő rendszere... Történelmet írnak egyszer.

Mer nagyot álmondni: Az úr és a szolga, operátor és az Ő rendszere... Történelmet írnak egyszer.

Nem törődik, éhhalállal, nem törődik más veszéllyel, miért ne szerezne meg hát más jelszót, ezer helyen kutat, keres, hol szöveget, hol képeket. Bár tudta jól, itt már nem lesz elég néhány személyes adat, mégis igyekezett ellenőrzése alá vonni ezt a rendszert is.

Egy gyenge rendszer, ami ráadásul megfejthető módon tárolta a jelszavakat, s visszaküldte a rendszergazda ott használt kódját már elég volt ugródeszkának, el tudott jutni egy otthoni terminálig. Amit ugyan nem sikerült igazán feltörnie, hiszen az csak bízott egy sebezhető rendszer utasításaiban, mégis fel tudott használni. Jópár kulcsot megszerzett, s e kulcsok között akadt használható is...

Lépésről, lépésre közelebb került a céljához. Ám nem tudott igazi eredményt elérni, hiszen amint megpróbálta álcázni a kilétét, a rendszer azonnal meghiúsította a behatolást. Nem sikerült.

"A fenébe is." Gondolta, de eszébe jutott mit is csinál ez a rendszer: lekapcsolja az áramot. Egy régi jelszót felhasználva utasítást adott e gépeknek a karbantartás miatti kikapcsolására, s új háttértárak beépítésére. Csak várnia kellett, az új meghajtókon lévő konfigurációs adatok majd elindítják az épületfelügyeleti rendszer részprogramjait azokon a gépeken is.

Volt néhány perce, kicsatlakozott. Megevett egy szójarudat, ivott némi ásványvizet és egy újabb energiaitalt. Elgondolkodott, hogy eszik valami rendes ételt is, de végül csak néhány tabletányi szőlőcukor mellett döntött. Majd újra becsatlakozott. Várt... Tudta, hogy időbe tellik, mire újraindulnak a gépek. S csak ez után tudhatja meg, sikerrel járt-e?

Keresett további szabad kapacitásokat, bár tudta jól, a rendszert úgy tervezték, akár az ideálisnál 50%kal kevesebb erőforrás esetén is hibátlnul működjön. Csak akkor kevésbé módosítja magát, esetleg lassabban talál megoldást egyes feladatokra, de biztosan jól működik. Kevesebbel senki sem próbálta, mint ahogy többel sem. De a többség hitt benne, a rendszer kedvezőtlenebb feltételek esetén is működne.

Talált valamit. Újabb erőforrások a rendszernek 100% és 100.1. Kicsit több az ideálisnál, egyetlen aprócska node, de több erőforrás, mint amit valaha használt a rendszer. Kamuinak egy pillanatra furcsa érzése támadt, majd egy halk puffanással földreesett. A terminál hiába várta parancsait akár percekig...

Az apró szobában szinte teljes volt a csend, csak a kiberterminál hűtőventillátorainak zúgását lehetett hallani, minden mást kizártak a tökéletesen hangszigetelő falak. Kamui némán feküdt terminálja mellett. Halántékából a földön kígyózó adatkábel lógott ki, a túlsó végén a repedt csatlakozó arra utalt, estében túl hirtelen rántotta ki a terminálból. Nem lélegzett. A teste még meleg volt, elárulta, alig néhány perce lehetett halott.

Az úr és a szolga, operátor és az Ő rendszere... Történelmet írnak egyszer. Történelmet írtak egyszer.

Az arkológia kapui lezárultak, a védelmi rendszer immár nem a Renrakut védte, hanem DEUSt, a kíméletlen MI szörnyeteget. Azt a szörnyet ami szépen, lassan, de biztosan átvette az irányítást.

Pár háztömbnyire Miu nézte a híreket. Elborzadt, mikor megtudta mi történt az Arkológiával. Ekkor még nem tudta: A rengeteg vásárlóból, vendégből, alkalmazottból alíg néhány túlélő marad majd a rettenetes borzalmak után. Alíg fél órával úszta meg a rettenetes borzalmat. Nem tudta, de érezte, Kamui már a vitájuk kezdetén is a gép uralma alatt állt.

Az úr és a szolga, operátor és az Ő rendszere... Történelmet írnak egyszer. Történelmet írtak egyszer. A legtöbb halálos áldozattal járó "MI baleset". A legtöbb anyagi kárral járó MI baleset. A sor folytatható. Az úr és a szolga történelmet írtak. Kamui vágya teljesült, de ezúttal a gép volt az úr, a névtelen szolgára, szolgákra pedig senki sem emlékezett.

A történelmi szerepre áhítozó Kamui az első lett DEUS névtelen áldozatai között.