Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

A Kalandhorizont arról ír, hogy sokan áskálódnak ellene. Van aki megemlít egy kisebb balhét, ami egy csoportban történt, de a kiadó pontosít: Nem erről az esetről, nem ennek az érintettjeiről van szó. Még csak nem is azokról, akikhez eljutott az eset híre és ezért dühösek. Valahogy úgy érzem, hogy nem is arról lenne szó, hogy az adott kiadó tulajdonosa hülyére keresné magát és ezért irígyelnék. S talán az sem lep meg senkit, ha kiderül nem elutasított szerzőkről van szó, nem olyanokról akik féltékenyek mert Bakk úr munkái megjelennek az ő rendszerük pedig nem. Szóval furcsa az, hogy több esetről van szó. Meg részben mindent és bármit fikázó, csak a kedvencüket szerető fanboyokról, s egy lelkes fordítóról akinek a szerelemgyereke sok megjelent munkája.

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Gáspár András halálhíre után sokféle postot és kérdést láttam. A többség a gyászról, a megelékezésről a tiszteltről szólt. A kisebbség a "holtakról jót vagy semmit" irányt is vitatva mutatott rá, hogy holtakról jól (helyesen, igazat) vagy semmit kell mondani, mert egyfelől a halott nem tud védekezni, másfelől ez nem ok arra, hogy viták kapcsán a másik féllel szemben legyünk inkorrektek. Hova tovább megszületett a kérdés, Gáspár András halála jó vagy rossz? Feltették a kérdést olyanok is, akik tudják, hogy nem különösebben kedveltem Gáspár Andrást az utóbbi időben. Csakhogy a legrosszabb véleményem sem volt egyoldalú. Pont ezért érzem úgy, hogy lehet úgy egyszerre jót és igazat mondani róla, hogy arról beszéljünk, mit vesztettünk el a távozásával.  

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Az Index Mindeközben rovata a Steamre hivatkozva azt mondja, a sorozat miatt mostanában többen játszanak a játékkal, mint a megjelenésekor. Íme a sorozat sikere, éljen a Netflix? A sorozat mellett persze akciókat is említenek. S persze a sorozat azokat is motiválja akiknek tetszik, és azokat is akik jóval többre várnak. Lehetne azon polemizálni melyikből van több, az igazság azonban az, hogy nem mindegy, hogy kinek a statisztikáit fogadjuk el hitelesnek. És sok olyan játék van ahol a Steam piacvezető pozíciója miatt hinnék a statisztikáinak, a más platformhoz ezer szállal kötődő Witcher játéksorozat nem ilyen. Itt csak annyi történik, hogy most azok aktívabbak, akik a GOG megannyi akcióját figyelmen kívül hagyták. 

User Rating: 1 / 5

Star ActiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Az ember hajlamos hinni a prekoncepciónak. Ha valakiről azt gondolom, hogy sok okból lesz rossz szerepjátékos és ezt páran megerősítik, hiszek neki. Mert n+1. bizonyítékként erősíti meg azt, amit addig is sejtek, tudok, gondolok, pl. akár Gajdán Zsolt szerepjátékosi teljesítményéről. Egészen addig, amíg fel nem merült, hogy olyantól jött a durva kritika, aki szerint az érveknek lenne végzettsége, hiszen ha ezt követeli nem a hozzászóló személyével, hanem az érveivel foglakozik. Esküszöm, valami humoros szerepjátékban kétlábon járó, életre kelt, egyetemista érvet fogok indítani. Grubernek fogják hívni. Mindenesetre a csoportokban is megjelenő kritika kapcsán immár felmerült az első pár kétségem. 

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

A témát ezúttal egy nyílt Facebook csoportban belinkelt videó adta. A téma annyi lett volna, hogy jó-e a Battle for Azeroth vagy sem. Kezdőknek, újrakezdőknek egyaránt. A videó javarészt a Mythic+ működését részletezte. Nos jelentem, én újrakezdő vagyok, és meghívtam a játékba pár barátomat, ők pedig kezdők. Mivel a meghívás kapcsán álltal is pár költséget, eszembe jut az is, hogy Draco barátom számára a World of Warcraft kaland nem teljesen úgy kezdődött, ahogy azt a többség elképzeli. Az ő életében ez az első igazi MMORPG, így tájékozódás, kezelés és sokminden újdonság volt neki, az is ami nekünk triviális. Retailen kezdett, javarészt az én javaslatomra.

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Megjelent egy rajongói, nem hivatalos, szabálykönyv. Az alkotóknak ez úton is gratulálok, hiszen ez akkor is nagy eredmény, ha az elkészült rendszer vagy annak sok részlete nem is tetszik. Nem tetszik, mert a M.A.G.U.S. még a mai napig a legnépszerűbb magyar szerepjáték, és ezért bármely házi vagy nem házi rendszer egy igencsak heterogén rajongói csoportot szolgál ki, így pedig nem lenne könnyű minden rajongó ízlését eltalálni. És bárki is indított úgy, hogy akkor jöjjön közösségi fejlesztés ezen hasalt el. Amikor a közösségi fejlesztés kapcsán sokan mondják, jönnének, stb. akkor is szükségszerű a projektek szétesése. Viszont pont ebből eredt az, hogy sokan több füzetnyi háziszabállyal játszottak egy folt hátán folt rendszert M.A.G.U.S. címén. Hulla most hasonló spirálfüzetek helyett tud a saját rendszerében játszani, mesélni. Akik szerették a munkáit szintén válthatnak. Az a mű nekik szól. 

User Rating: 1 / 5

Star ActiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

roll20percSok helyről ismerjük a hasonló ábrákat. És nagyon könnyű rájuk hivatkozni, hiszen van sok felhasználó szóval nyilván reprezentatív. Nos a D&D-hez kapcsolódó megannyi hivatalos felületen is van sok felhasználó, ott meg 100% az arány. Viszont egyik sem reprezenetatív. És ennek alapvetően több jó oka is van. Az egyik abból ered, hogy más-más rendszerek kedvelői más-más arányban vesznek igénybe a Roll20-hoz hasonló platformot. Mondjuk azért, mert az adott rendszert nem támogatja a Roll20, és az adott rendszerhez eleve nincs szükség hasonló "virtual tabletop" megoldásra. 

A storyteller játékosok elenyésző része vágyik battlematre, ennek kapcsán fog of war támogatásra, generikus fantasy tilesetekre. Miért? Mert a rendszerhez nem kell. De tök jól jön az, ha a karakterek által is olvasható hírekhez jó a fájlmegosztás, amiben viszont sok VTT megoldás nem lesz annyira erős. Ha pedig az ilyen igényekkel rendelkező játékosok kisebb arányban használják a Roll20 megoldásait, nagyobb arányban maradnak Discordon, Skypeon, stb. akkor a Roll20 kampányokról szóló ábra már nem is lesz a szerepjátékosok összességére nézve reprezentatív. 

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

A többség nem azért, mert jónak tartaná. Mert lássuk be arra amire a többség használná nem igazán való. A M.A.G.U.S. tagadhatatlanul a 90-es évek első felének terméke, ami részben jó, részben rossz. Jó, mert akkor "story revolution" címszó alatt egyre több lehetőséget akartak adni a történetre, és persze a szerepjátékra. Csakhogy a kicsit félkész rendszer kapcsán sok minden befejezésére sem jutott elég idő, nemhogy tesztelésre, a könyv jó szerkesztésére. A gond az, hogy talán a gondolatok összeszedésére sem.

User Rating: 1 / 5

Star ActiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

A hp egyidős a szerepjátékkal, vele együtt ott volt a harci kör, a körönkénti támadások száma, és sokminden. A hp-ben viszont sokminden benne lehet, többek között a szerencse is. Sokan a nevére mutatnak, hogy a hit az találat, a hp a cure wounds típusa varázslatokkal gyógyítható, ez pedig a hadiszerencsét jelentő hp esetén szerintük nem lenne igaz, így elvetik azt a gondolatot, hogy a hp absztrakció volna. A valóság azonban ennél összetettebb. Nem mindegy ugyanis az, hogy a hpben benne van a hárítás, hadiszerencse, stb. máshol nem modellezett, a sebzést mérséklő hatásainak egy része vagy a sebzés teljes elkerülésére vonatkozó hatásokkal és sok mással is számolunk. Mindkét esetben absztrakciót, egyszerűsítést látjuk, csak az első esetben értjük, hogy a hp sebet miért logikus gyógyítani.  

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Egy kicsit balra pillantok, s már látom is a nyomtatómat. Mit meg nem adtam volna a 90-es évek elején egy nagyméretű papírra is dolgozó, gyors, hatékony színes nyomtatóért. Csakhogy a hasonló eszközök birtoklása nem akkor volt realitás, hanem ma. Mint ahogy a Hayes kompatibilis smartmodem esetében a modem okos volt, aki azt hitte, hogy egy 10 megabyte feletti kép emberi idő alatt átjut minden játékoshoz viszont nem. Mégis eljutottunk oda, hogy akkor AD&Dt játszva, mesélve természetes volt az igény, hogy a karakterek birtokairól és megannyi más helyszínről térkép készüljön. Olykor a spirálfüzetbe golyóstollal. Ma már egyre többen ragaszkodnak a megvett kampányhoz, abban van battlemat, van térkép, minek foglalkoznának ők térkép készítéssel, szerepjátékkal, amikor lehet rögtön játszani, kockát gurítani és győzni is. Csak vannak még olyanok akik nem akarják megérteni ennek a zsenialitását, és ragaszkodnak ahhoz, hogy már a D&D első kiadása is az elképzelt karakterrel való játékról szólt.

Subcategories

Kereső

Bejelentkezés

Útvonal

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.