Gáspár András halálhíre után sokféle postot és kérdést láttam. A többség a gyászról, a megelékezésről a tiszteltről szólt. A kisebbség a "holtakról jót vagy semmit" irányt is vitatva mutatott rá, hogy holtakról jól (helyesen, igazat) vagy semmit kell mondani, mert egyfelől a halott nem tud védekezni, másfelől ez nem ok arra, hogy viták kapcsán a másik féllel szemben legyünk inkorrektek. Hova tovább megszületett a kérdés, Gáspár András halála jó vagy rossz? Feltették a kérdést olyanok is, akik tudják, hogy nem különösebben kedveltem Gáspár Andrást az utóbbi időben. Csakhogy a legrosszabb véleményem sem volt egyoldalú. Pont ezért érzem úgy, hogy lehet úgy egyszerre jót és igazat mondani róla, hogy arról beszéljünk, mit vesztettünk el a távozásával.  

A M.A.G.U.S. kapcsán volt terv 20. évforduló megünneplésére, 25. évorduló ünneplésére, de mindkettő elmaradt. Ha eszembe jut a Guru mellékleteként megjelenő kis Rúna, eszembe jutnak a korai regények, akkor könnyű azt mondani, hogy a M.A.G.U.S. immár lassan a 30. születésnapjához közelít. És ez alatt az idő alatt sok minden megváltozott. Azok a lehetőségek, amiket az 1990-es évek közepétől kezdve elszalasztott a M.A.G.U.S. nem jönnek vissza akkor sem, ha mindenki eltűnik a játék, a világ környékén aki hozzájárult a lehetőségek elszalasztásához. Azaz egyik oldalon vannak olyan szempontok, amik megtörténtek, amiken a legjobb esetben sincs esélyünk változtatni, amik számos lehetőséget kizártak. A másik oldalon lévő szempontok viszont másmilyen lehetőségeket jelentettek. 

A másik oldal lehetőségeit is kidobni viszont semmit sem orvosolna.

Az utóbbi évek, évtizedek problémái viszont egy egyszerű problémára vezethetőek vissza. Míg a klasszikus újságírói etika minden oldal érveinek a bemutatását követelné meg, s elkülönítené a tényeket, azokra adott valamennyi álláspontot és az újságíró álláspontját, addig ma a magát függetlennek beállító újság sem így működik. És sokszor pl. hiteles kutatások jelentései tűnnek el, elfogult civil szervezetek állításait látjuk tényként, és egy dolgot súlykolnak, mert így kapa a leghülyébb olvasó is könnyen érthető konklúziót. Hogy itt aprópénzért adja el magát és a becsületét? Senkit sem érdekel. A világ viszont továbbra sem feketéből és fehérből áll, hanem javarészt a szürke sokféle árnyalatából.

Bármely konfliktusból lehet tanulni, a tanulság nem csak azt az esetet érinti. Van értelme a konfliktus alapján írni, de be kell mutatni a másik oldal előnyös tulajdonságait is. Függetlenül attól, hogy az előnyök és a hátrányok hogyan egyensúlyozzák ki egymást. Aki a holtakról való igazmondást követeli meg, s ezen az alapon rosszat szeretne olvasni Gáspár Andrásról, az sem tudna letagadni pár szempontot: A világ nagyobb részén a szerepjátékhoz kapcsolódó regények termékek, és sokszor nem is törekszenek az igényességre. Gáspár András számos műve viszont igényességre törekvő alkotás volt. Egy kis országban, ami nem is képzett igazán írókat mégis számos jó mű született.

A M.A.G.U.S. hazai sikeréhez sokminden hozzá tartozik. Nem elsősorban az, hogy mennyire jó vagy nem jó sok M.A.G.U.S. regény, hanem az összehasonlítási alapok. 

Annak idején alapműnek számított R.A. Salvatore számos regénye, és Drizzt és az ott látott kép a sötételfekről a mai napig meghatározza a D&D képét. Tök jó, amíg el nem küldjük a D&D teljes szerzőgárdáját az anyjába, mert sok helyen a világos bőrszín jó, a sötét gonosz, s az ilyen megközelítés már akkor is indokolta volna a rasszizmus vádját. Hogy a fekete bőrrel, az ahhoz képest jónak beállított szereplő testvérgyilkos, esküszegő. Mert ugye megesküdött arra, hogy drowkat nem öl, mégis lemészárolta azt a testvérét, aki korábban kedves volt vele, s akinek meg lehetett volna mutatni sok más opciót, ha már családot akar. 

Természetesen piszok sok M.A.G.U.S. regény kapcsán lehet hibákra mutogatni. A Wayne Chapman regények viszonylag jók voltak. El lehet mondani, hogy akkor írt igazán jókat, ha tudott más ötleteire építeni, csak ehhez az is hozzá tartozik, hogy egy jó ötlet és a jó regény közötti hosszú utat ő tette meg. Voltak rosszabbak is, és volt olyan M.A.G.U.S. regény, amit az olvasók többsége pocséknak tartott. Csakhogy az igazság az, hogy a hazai alkotások többsége jobb volt, mint azok az AD&Dhez készült regények, amikre leginkább termékként és nem alkotásként tekintettek.

Lehet vitatkozni, hogy Gáspár András vagy R. A. Salvatore a jobb író. De a kérdés inkább arról szól, hogy a nemzetközi mainstream alkotók, és akár a korszak számos sztárja megelégedett olyan alkotásokkal amik Közép-Európa alkotásainál jóval gyengébbek voltak. Talán ennek is köszönhető a Witcher sikere is. És ennek köszönhető az is, hogy vannak olyan játékosok akik egy-egy regény világában, vagy az irodalmi Yneven szeretnének játszani. Az első évek Rúna magazinjai pedig leírják, hogy az irodalmi Ynev, a szerepjátékos Ynev mennyire külön élt akkor. 

De számos dolgon azért vitatkozhatunk, mert itt a konfliktusok nem úgy néznek ki, hogy a leírt viselkedésétől és gondolkodásától függően ráakasztuk egy jellem címkét és alaposan felhenteli a másmilyen címkét viselőket. Lehet, hogy Gáspár András sok elképzelése kevésbé volt változatos, mint amire a szerepjátékos Ynev kezdeti alapjai lehetőséget adtak, de még mindig jobb tudott lenni a nemzetközi mainstream számos meghatározó alakjánál. És nyilván lehet azt mondani, hogy a M.A.G.U.S.-ban piszok sok lehetőség benne volt, ezért játszunk vele, és ehhez képest ezek a regények egy kevésbé érdekes világot alkotnak, de ebben még mindig több ötlet van, mint a nemzetközi mainstream szerepjátékos irodalom legtöbb termékvonalában.

A keresztbeírások kapcsán számos írónak mintha a gyermeke lenne Ynev, ezért is lett harc akár sok kritikából, akár változtatásokból. Talán sok jogi drága is ennek volt köszönhető. S a gond nem az, hogy sok író világképe rossz lenne. A gond csak az, hogy sok más leírt világképi elemmel inkompatibilis. Sok elképzelésre lehetne önálló világot, világképet építeni, s ha nem kötné őket a közös brand, a térkép, mert nem arra lenne a piac, akkor a munkájukból lehetne 4-5 jó játék is. 

A keresztbeírás, logikátlan elemek kapcsán a rombolás vádja és annak megemlítése, hogy ennek köszönhető az, hogy a M.A.G.U.S. nem tudott fejlődni, pedig jobb helyzetből indult, mint akár a Witcher pont ezért lehet fájó pont sokmindenkinek. Mert a vád kb. olyan, mintha azt vágnád a fejükhöz, hogy a saját gyereküknek ártanak tudatosan. Így persze megannyi konfliktus elmérgesedhetett, és ez is befolyásolta a M.A.G.U.S. történetét, de az ilyen vádak nem fájtak volna annyira, ha közben ne akartak volna törődni a világgal, ne lett volna meg bennük a jó szándék.  

Gáspár András halálával egyszerre veszett el a lehetőség arra, hogy az ő elképzelései szerinti irodalmi Ynevre épüljön szerepjáték, és arra, hogy bármely alkotócsapat meggyőzze őt, hogy pár alapvetésre felépített következetes alapok miért fontosak. Amikor egy-egy kérdésre fókuszálva visszatekint, hogy mire hogyan is gondolhatott és változó, logikátlan alapot ad meg, az a kérdésből következik. De nem kizárt az, hogy egy logikusan felépített alapot elfogadott volna, s az sem, hogy az irodalmi Ynev továbbra is lehetőségeket mutatott volna be arra, hogy kis háziszabályokkal, fejlesztésekkel mit lehet elérni az alapokra építve.

Ha a keresztbeírást valaha is kijavítják, már nem lesz ott ő, hogy a rajongóinak elmondja, hogy azzal egyetért-e vagy sem. 

Azaz a halála ennyiből biztosan rossz. A fordítások és sok más munkája hiányozni fog. Azt pedig, hogy melyik jogát ki örökli, amikor más szerzőt is képviselt, ki lép a helyére, lesz-e ebből bármilyen jogi vagy egyéb probléma nem tudjuk. 

Teljesen mindegy, hogy a keresztbeírások, a világ átvariálása és sok lehetőség lerombolása miatt haragszol rá, vagy éppen a Tuan kiadóval szembeni jogvita, másokkal szembeni konfliktusok vagy mi zavar vele kapcsolatban: A halottról igazat, őszintén beszélve is csak azt fogod látni, hogy Andrásnak is voltak hibái, bűnei, mint bárki másnak. De épp így volt számos pozitív tulajdonsága is. A bűnök, hibák kapcsán az idő kerekét nem lehet, nem lehetett volna visszafordítani. Így a halálának örülni nem csak kegyeletsértő, hanem értelmetlen is lenne. Az előnyös oldalából eredő lehetőségeket viszont elvesztettük. 

A barátai egy barátot, a munkatársai egy munkatársat vesztettek el, a családja elvesztett egy szerettüket. A hazai rajongók írót, műfordítót vesztettek el. 

A befejezetlen történetek mentén viszont az is eszembe jut, hogy a korátrsai által írt megannyi tucatterméket elfelejthetjük, nincs miért elgondolkodni feldolgozáson, nincs sok tanulság, nem lenne miért beszélni róluk. András műveiről lehet miről beszélni. Lehet beszélni a hibáiról, bűneiről, ha a rendszerváltás utáni vadkelet szórakoztató irodalmából olyan alkotást keresünk, amiről irodalomként is van miért beszélni, a helyzetet, a problémákat is be lehet mutatni, ami kapcsán a következő évszázadok íróit lehet a tanulságokra oktatni, azt hiszem, hogy Gáspár András neve nehezen lesz megkerülhető. 

És ma még van relevanciája arról beszélni, hogy egy-egy hibája hogyan befolyásolta a M.A.G.U.S. szerepjáték történetét. De 100 év múlva vagy sok rebooton, retconon túl lesz irreleváns a kérdés, vagy azért, mert a M.A.G.U.S. már rég nem közösségkedvenc lesz, hanem "történelem". És ebben a kontextusban azért András irodalmi alkotásainak az értéke megmarad, a hibák, bűnök jelentőssége elveszik. Csak a szépre, a jóra, a halálával elvesző lehetőségekre van értelme emlékezni.