User Rating: 1 / 5

Star ActiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Nem jó egy zárt Facebook csoportból kivinni vitákat. De az ott felmerülő kérdést meg lehet válaszolni a csoporton kívül is, kivátkép akkor, ha a kérdező már nem is tagja az adott szerepjátékokkal foglalkozó csoportnak. Könnyen válaszolok, hiszen máshol már felmerült épp így a válaszom, és most ezt lehet hivatkozni nem szerepjátékos csoportokban is. Igaz az ő kérdése a szivárványos táska miatt megvert lánnyal kezdődött, az én válaszom pedig a gázkamrákba küldött zsidókkal fog kezdődni. Ez volt ugyanis az a pont, ami után mindenkinek fel kell ismernie, hogy hova vezet az, ha az emberi jogokat félretesszük, érzelmi alapon szélsőséges politikát támogatunk, nem gondolkodunk, nem mérlegelünk. És ezen sokmindent vitatni sem lehet.

De a lányt megverték...

Kezdődhet bárhány ellenérv ezzel, azért vannak kisebb-nagyobb problémák. Ezek közül az egyik az, hogy a verés mögötti indíték kapcsán csak tippek vannak, az előzményeket nem ismerjük, innen pedig csak prejudikálhatunk. Az ilyen vitában minden oldal, pontos információ hiányában, csak a saját előfeltételezéseiből, előítéleteiből tud kiindulni. Ráadásul az adott kérdésben kapásból van visszakérdezek: Mi is zavar a kérdésben? 

  • Az hogy egyes vélemények szerint a szivárványos zászló miatt verték meg, és nem mondjuk FIDESZ logós miatt? Vagy mondjuk Magyar Gárda logós miatt? 
  • Hogy nőt vertek meg? 
  • Hogy megvertek valakit bármiért is? 

Innen pedig már sokkal nehezebb jól kijönni. Hiszen, ha az utolsó zavar, akkor tudod, hogy ez nem szivárvány kérdése, részeg agresszív emberek bárkit megvernek azért, mert már megint nem volt rajta füstszűrős sapka. Ha az első zavar, akkor máris deklaráltad, hogy nem mindenki emberi méltósága ér ugyanannyit.

És ez az emberi jogokat sértő diszkrimináció a részedről máris párban van az erőszakkal, az önkénnyel. És amikor te a védtelenről beszélsz, erkölcsről, privilégiumokról, akkor bizonyára nem jut eszedbe, hogy a nácik is pont erről beszéltek. Hiszen a zsidók nem követték az újszövetség egyetemes elveit, a vagyonuk miatt sok helyen előnyben voltak, és fel lehetett sorolni minden mást arról, hogy miért ők a privilegizáltak. Az igazság az, hogyha minden általánosító és hamis vád, még a vérvádak is igazak lettek volna, akkor sem érhettek volna annak a gonoszságnak a közelébe, amit ellenük is elkövettek. Ez pedig tulajdonképpen az egyetemes emberi jogok felmondása volt. Olyanok részéről akik amúgy ezek fontosságát is hirdették, hol keresztény értékként, hol humanizmusként, hol máshogy említve ugyanazt. 

Szóval amikor a cisz, fehér, hetero, férfi vagy más kerül az ilyen gonosz politikában a zsidó helyére, akkor nem progresszív, tisztességes aktivista lesz aki a hasonló gyűlöletet képviseli, csupán egy újabb fajta náci. Csak ez az újabb fajta náci úgy lett náci, hogy már tudja, hogy ez a viselkedés hova vezet, ennyivel még súlyosabbak is a bűneik.

És ebben a helyzetben nem tudjuk, hogy a zacskó körül kirobbanó balhé úgy indult-e, hogy a másik visszaütött, miután a hölgy a maga safe-spacejéből csépelte, hogy sima részeg agresszióról van szó amit az érintett előítéletei színeznek meg, vagy valóban a táskáért kapott verést. Azt sem tudjuk, hogy aki ütött hányszor és milyen támadás érte szivárványszín zászló alól, s az utóbbi kapcsán a szélsőség áldozatai részéről megverni a jelkép hordozóját pont olyan, mintha a baloldal nácikat ver. Sok más lehetőség is játszik a homofóbia mellett. De előítélet alapján vitatkozni sem férne össze az emberi jogokkal. 

Van egy elméletem...

Amikor sokmindent csak beszúrnak, sulykolnak, akkor nem elgondolkodtatni akar a tartalom, hiányozni fog a kontextus, a mélység, az egész sok szempontból értéktelenebb és primitívebb lesz. Persze ezzel könnyebben befogadható is. Más oldalról, ha a könnyen befogadható tartalom a cél, nem akarsz valamit nehezebben elolvasni, végiggondolni, megérteni, kiegészíteni, akkor az elgondolkodtatás kimarad, az egyoldalú üzenetek mellett pedig lehet verni az ellenséget. Apró baj, hogy ez nem az emberi jogokról, a toleranciáról, a humanizmusról szól, hanem a legprimitívebb megosztó hatalmi logika mentén felálló szélsőségről. És mindegy, hogy erre szivárványt ragasztanak, vagy horogkeresztet. 

De akinek az a fontos, hogy az ilyen üzenet átmenjen, elgondolkodtasson csak sulykoljon, annak persze éljen a maximális egyszerűség. Hazug, de egyszerű alkotások a Netflixen, a mozikban, sokszor hasonló cikkek a sajtóban, és persze az egyszerű szivárványos üzenetek. Mindenesetre az elgondolkodtatás helyetti sulykolás kapcsán ennek az elkövetői is a náci propagandát emlegetik. 

A sulykolásba nem fér bele az sem, hogy a világban létezhet olyan látens homoszexuális aki boldog a családja, a hobbijában és munkájában elért sikerei és sok más miatt, nem lehet más út, csak az egyszerű, sulykolt, egysíkú, és aki beállt az egyenruhás masszába, az verheti a többieket. És tök mindegy, hogy a Coca-Cola szivárványos plakátjáról van szó, vagy a hasonló propagandát mindig tartalmazó új D&Ds kalandokról. 

Csakhogy a Coca-Cola féle egyszerűsítő "love is love" szlogenje, mint általános igazság, ha véletlenül a pedofil és kiskorú szerelme kontextusában lenne emlegetve vagy sok más helyzetben, akkor mégis kiderülne, hogy az univerzális "igazság" mégis csak hazugság volt, a hasonló egyszerűsítés káros, és amikor az ilyet elutasítókat rekesztik ki, az is veszélyes szélsőség. 

Mindenesetre a "love is love" üzenet univerzálisságát hirdetni erősen trigger. Mert amikor egy nagykorú leszbikus viszi el a kiskorút, veszélyezteti és abból baj lesz, akkor az a szülőknek sem lesz vállalható, még akkor is, ha a hasonló gyermekbántalmazó csak egy évig lehetettt a Pride sztárja. Csak ugye az adott kérdésben, úgy látszik, ezeknek az embereknek az érzékenysége, emberi méltósága nem tétel. Az egyoldalú kampányok ilyenkor sosem csak az elfogadásról szólnak, mindig legalább ennyire hangsúlyos a diszkrimináció, és az emberi jogokból kihagyott emberek sérelme. 

És aki ebbe beleállva más méltóságát nem tiszteli, mert a szélsőséges vélelménye szent, az utána ne panaszkodjon azon, ha az ő méltóságát hasonlóan beágyazva fogja szidni az, akinek ilyenkor vélemények érvelés helyett is az anyázás fér bele. 

Magad hoztad az asztalhoz

Szóval lenne amire felhívnám a figyelmed, ha ilyen jelképpel jönnél játszani: Tudod, hogy a másiknak trigger lehet, hogy innen neki nem lesz biztonságos tere, stb. így amikor behoztad a szimbólumot, elmondtad mennyit ér a másik érzékenysége, de az egyenlőség azt jelenti a tiéd sem ér többet. Te erőszakosan sulykolni akarsz, esetleg másik is. A harmadik pedig azt mondja, hogy a hobbi is a dilemmákról szól, a művészetnek is ezt kellene bemutatni, többféle kimenetelt, több oldalt fogsz látni és a cél az elgondolkodtatni. Ha triggerel ebből bármi, ha ebből durvaság, sérelem, erőszak lesz akkor te hoztad a provokációt, a harcot a társaságba, az asztalhoz a felelősség döntően a tiéd. Megvédeni, helyetted, érted szenvedi e kapcsán senki sem fog.

Ha érdekel elmondanék jópár példát a szivárványos zászló alatti jogsértésekre. Ha biztonságos tároló kellene a jelképnek, mert megtartanád, de nem zavarnál vele mást, segítenék ilyet keresni. Ha rájönnél miért rossz minden oldalról a másik érzékenységét, jogait leszaró szélsőség és szabadulnál a jelképtől hát ajánlanék egy biztonságos szemetest, és segítenék helyettesítő terméket keresni. Egyebekben választhatna: Vagy távozik, vagy elfogadja, ő is csak egyenlő és nem egyenlőbb, neki sem lesz a közös szórakozás safe space.

És eleinte amíg ez az élmény hat, túl sok szimpátia sem lesz. Mert a hasonló agresszív propaganda miatt sokan fognak haragudni. Nem csak az agresszív szivárványos csoportra, de a káros és borzalmas általánosítás miatt a hasonló jelképeket nem viselő melegekre, leszbikusokra is. Akár az ilyen barátainkat is érheti hátrány mások agresszivitása miatt. 

Lehet árnyalni a képen, lehet rajta változtatni, téged sem ítélünk el előre, de az a tett amit mutatsz, esetleg csak gondatlanságból, emberi hibákból, oda vezet, hogy egy jókora rosszponttal indítasz. De ettől még szívesen látunk, mert nálunk a befogadás kapcsán nincs csillag és fél oldal apróbetű a kivételekkel. 

Ha Mr. / Ms. szivárvány ezekkel a feltételekkel nem tudna velünk megmaradni, szórakozni, akkor az az ő döntése, és az ő toleranciájáról vagy annak hiányáról szól. 

Comments on Szivárvány d20: Csak saját felelősségre

Be the first to comment
Please login to comment

You don`t have permission to comment here!

Kereső

Bejelentkezés

Útvonal

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.